A társadalom tagjai számára teljesen természetes, hogy saját maguk tudnak dönteni a sorsukról, arról, hogy hol és mit dolgozzanak, mit tanuljanak, hol lakjanak, kivel, mikor és hova mennek el, és így tovább. Ez azonban a speciális szükségletű személyeknek, azaz a fogyatékossággal élőknek ma még nem túl gyakori, inkább „kiváltság”, miközben az önálló életvitel a társadalom többségének természetes. Ez az írás e téren szeretne rámutatni néhány vitatott kérdésre, felmerülő hiányosságra.
Az öregedés természetes velejárója a fizikai állapot és az egészség romlása, amely miatt a speciális szükségletek is megjelennek, mint például a járókeret, hallókészülék…stb. használata.Ezt az aszimmetriát le kell küzdeni, hiszen, ahogy az Alaptörvényünk is megfogalmazza:
„Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.“ (II. cikk )
Mit is értünk élet alatt? Csupán a biológiai létezést vagy annál többet? Többnyire – sajnos – csupán az előbbit, ám nem szabad elsiklani afelett a tény felett, hogy emberi mivoltunkból fakadóan, mint civilizált lények, a közösségben való részvételt, a szabad akarat érvényesítését is az élet fogalma alá kell érteni, hiszen ez is alapja az emberi létnek.
Mi az emberi méltóság?
(…) „Az emberi méltósághoz való jog az ún. általános személyiségi jog megnyilvánulása. Az emberi méltósághoz való jog az általános személyiségvédelmi funkciójából eredően további külön nevesített jogokat – részjogosítványokat – is magában foglal, így például az önazonossághoz, az önrendelkezéshez való jogot, az általános cselekvési szabadságot, a magánszféra védelméhez való jogot.“ (37/2011. (V. 10.) AB határozat)
A speciális szükségletű emberek esetében az emberi méltóság könnyen szűk keretek közé szorulhat az egészségügyi állapotukból adódó kiszolgáltatottság miatt.
Az Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdése a következőt fogalmazza meg:
„Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.“
Vajon érvényesülnek-e a fenti rendelkezések például egy kerekesszékkel közlekedő személynél? Valóban bír ugyanazokkal a szabadság jogokkal, mint a társadalom többi tagja?
A válasz sajnálatos módon nemleges. Az akadálymentesítés hiánya, illetve nagyon alacsony szinten történő biztosítása ellehetetleníti, de legalábbis jelentősen korlátozza az emberi szabadságot, az alapvető jogokat.
Ha nem teremtjük meg az akadálymentesítéssel a közel azonos feltételeket a speciális szükségletű embereknek, nem lesznek képesek az önálló életvitelre, amely magában foglalja „az önazonossághoz, az önrendelkezéshez való jogot, az általános cselekvési szabadságot, a magánszféra védelméhez való jogot.“
A közel azonos feltétel biztosításának az első lépcsőfoka az önálló lakhatás biztosítása „saját“ lakásban. Mit értünk saját lakás alatt? Hogyan kapcsolódhat az emberi méltóság kérdése a saját lakásban éléshez?
Látni kell, hogy a mozgássérültek saját lakásban élése nagyon ritkán valósul meg, és itt a saját lakás alatt nem feltétlenül a saját tulajdont képező lakást kell érteni, hanem akár bérlést is. A lényeg, hogy ne intézményi keretek szabályozzák az illető speciális szükségletű személy lakhatását.
Amennyiben a mozgássérült embereknek biztosítva lenne a saját lakásban élés, úgy a szabadsághoz való joguk is erőteljesebben érvényesülne, még akkor is, ha a fizikai, egészségi állapotuk miatt jelentős korlátok gördülnek eléjük.
A fizikai, egészségi állapoton többnyire nem, vagy csak kis mértékben lehet változtatni, így természetszerűleg, ezek a speciális szükségletű emberek sosem lesznek képesek az átlagembernek természetesen adódó szabadság megélésére, ám ez nem jelenti azt, hogy arra ne is törekedjék senki.
Az akadálymentesítés ennek érdekében elengedhetetlen! A 2014-ben megjelent tanulmányomban (Kellner Szilvia: „A speciális szükségletű személyek egyes jogainak hazai szabályozása és érvényesülése” In: Iustum Aequum Salutare 2014/3. szám 99-116 oldal) már kifejtettem, hogy a Magyar Állam az Alaptörvényben rögzített hitvallással saját magát kötelezte el az akadálymentesítés mellett. Ezen a területen azonban nem elegendők a rámpák, kapaszkodók, széles ajtók biztosítása, ugyanilyen lényeges a személyi segítő rendszer kialakítása is, minden nap és a nap 24 órájában biztosítva. A személyi segítés magában foglalja, foglalhatja a közlekedés segítésén túl a testi higiéné, étkezés, öltözködés, helyváltoztatás … stb. biztosítását.
A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2007. évi XCII. törvény 9. cikkelyének a) pontja szerint
“a fogyatékossággal élő személyeknek másokkal azonos alapon lehetőségük van lakóhelyüknek és annak megválasztására, hogy hol és kivel élnek együtt, és nem kötelezhetőek bizonyos megszabott körülmények között élni”
Ebben a kontextusban a megfogalmazásból az tűnik ki, hogy a speciális szükségletű személyeknek reálisan van lehetőségük a lakóhely megválasztásához. Azonban, ha jobban megvizsgáljuk a jogszabályi szöveget, könnyen belátható, hogy ez csupán a jogot biztosítja a fogyatékossággal élők számára, nem pedig valós, “fizikai” megnyilvánulását eme jognak. Ez az adott állam feladata, így Magyarországé is. A személyi segítés rendszerét szintén a jogalkotónak kell kidolgoznia, ez az Állam és a társadalom felelőssége. A személyi segítés biztosítása mind a saját tulajdonú lakás, mind pedig lakásbérlet esetén fontos.
Önmagában a saját lakásban lakás és a személyi segítés hiánya számos személyhez fűződő jogot sért meg.
• Életmód szabad megválasztásának a joga: Mindenkinek joga van arra, hogy eldöntse minden kényszer nélkül, hogy milyen tevékenységet végezzen, vagy ne végezzen, beleértve a napi rutint.
• Egyéniség szabad kiteljesedésének a joga: A művészet is azok közé a tevékenységek közé tartozik, amely segít az egyéniség szabad kibontakozásában. Intézményi körülmények között ez nehezen valósítható meg, de előfordulhat, hogy nem is tud olyan tevékenységet végezni, amit szeretne. Például az agyagedény készítés nagy kosszal és zajjal is jár.
• Testi és lelki egészséghez való jog – Az intézetekben betartandó házirend plusz stresszt jelenthet a bentlakó számára. A speciális szükségletű emberek a fizikai, egészségi állapotuk miatt egyébként is korlátozott életvitelt folytatnak, mely korlátozást tovább rontja a házirend betartása. Ilyen korlát például a látogatók fogadásának ideje, vagy létszám korlátozása.
• Teljes családban élés joga: Házastárs és/vagy gyermek nem tudnak az intézményekben lakni a mozgássérülttel, így sérülhet ez a jog.
• Anyai/Apai szerep megélésének joga: A gyermekek nem tudnak az intézményekben lakni a mozgássérülttel.
• Társadalomban való aktív részvétel joga, társas kapcsolat kialakításához/fenntartásához való jog: A barátokkal való kapcsolattartást nem csupán 2-3 órás találkozó vagy telefon/messenger beszélgetés jelenti,, hanem akár az ott alvás lehetőségével is számolni kell. Ez utóbbi viszont csak „saját“ lakásban valósítható meg, intézményi keretek között nem.
Ehhez kapcsolódik például a bolti bevásárlás, hivatalos ügyintézés, munkába járás, esetleg demonstráción való részvétel, mely szintén nehézségekbe ütközik a mozgássérült emberek életében, ha intézetben kell élniük.
• Intimitáshoz való jog: Az intézményekben meghatározott ápolók gondozzák a sérülteket. Nincs lehetőség a mozgáskorlátozott személyeknek ápolót választani, és intim magánéletük, társas kapcsolatuk megélése szinte lehetetlen.
Összességében elmondható, hogy a speciális szükségletű személyek önálló életvitele és emberi méltóságuk teljes körű érvényesülése a mai Magyarországon még számos akadályba ütközik. Miközben a társadalom többsége számára alapvető jog a szabad önrendelkezés, a fogyatékossággal élők, különösen a mozgássérültek, gyakran korlátozva vannak alapvető szabadságjogaikban az akadálymentesítés hiánya és a személyi segítő rendszer elégtelen biztosítása miatt. Az Alaptörvény által garantált emberi méltóság és szabadságjogok, mint például az önálló lakhatáshoz, az életmód szabad megválasztásához, vagy a családi élethez való jog, gyakran csupán elméleti síkon léteznek a speciális szükségletű emberek számára, ha intézményi keretek között élnek. Ahogy a nemzetközi egyezmények is hangsúlyozzák, az állam felelőssége, hogy ne csak a jogokat biztosítsa, hanem megteremtse azok valós, „fizikai” megnyilvánulását is. Ennek érdekében elengedhetetlen a személyi segítés folyamatos, 24 órás hozzáférhetőségének biztosítása, valamint az olyan körülmények megteremtése, amelyek lehetővé teszik számukra a társadalmi részvételt és az intim magánéletet, ezzel is segítve egy teljesebb, méltóságteljesebb élet megélését.
(Szerző: Kellner Szilvia Szerkesztette: Czégé Imre Pál)
